Csak védettségi igazolvánnyal!

Csak védettségi igazolvánnyal!


© Technológia: Index.hu

Szombat hajnalban vörös festékkel írták a diszkrimináció szót a budapesti állatkert bejáratát díszítő elefántszoborra. A 444 egyik munkatársa arra járt, amikor éppen rendőrök intézkedtek a helyszínen.

A lap munkatársai elküldték kérdéseiket az állatkertnek és a BRFK-nak is. 

Hanga Zoltán állatkerti szóvivő azt írta, hogy hajnalban egy egyelőre ismeretlen elkövető az Állatkert közismert főbejáratának egyik kőelefántjára piros festékkel a „diszkrimináció” feliratot festette fel. Hozzátette, értesítették a rendőrséget, akik azóta jártak is a helyszínen, illetve 

a térfigyelő kamerák felvételein látszik is az elkövető. 

A 444 arról is ír, hogy az állatkertet csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni, ami sokaknak nem tetszik, és a május 1-én nyitás napján szóváltás is kialakult a bejáratnál pár Guy Fawkes-maszkot viselő ember és a rendőrök között. Akkor a most felírt tartalomhoz hasonló érvelés hangzott el.

 

Forrás: Vörös festékkel írták fel az állatkert bejáratának elefántszobrára a diszkrimináció szót (msn.com)

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »