Igaz történet


Emmy és Vic 2006-ban ismerkedtek meg egymással Amszterdamban. A jól szituált, svéd származású Emmy egyedül ücsörgött a padon, amikor odalépett hozzá a napjait hajléktalanként tengető Vic, majd megkérdezte tőle, hány óra van; a slusszpoén, hogy a téren volt egy hatalmas óra.

Vic akkoriban egy bokor alatt élt, mivel egy rosszul sikerült európai körút után alkoholista lett és hajléktalan. A fiatalok váltottak néhány szót, majd Vic a következő szavakkal búcsúzott el a lánytól: „szombat, 3 óra, ugyanez a pad”. Néhány nap múlva találkoztak, majd eltöltöttek együtt egy teljese napot, de Vic erős szagot árasztott, ezért Emily nem csókolta meg.

Emmy akkoriban Bécsben élt, ezért megadta a számát a fiúnak, majd visszatért Ausztriába. Nagy meglepetésére nem sokkal ezután felbukkant Vic, aki vonattal utazott egészen Bécsig, hogy láthassa a lányt.

A szerelemesek két évvel később a bécsi Belvedere palotában házasodtak össze, majd született két ikergyermekük is. A férfi élete azóta gyökeresen megváltozott: gépészmérnökké vált, illetve svédül is megtanult.

A színészként, majd íróként dolgozó Emmy szerelmi történetükről egy könyvet is írt, How To Fall In Love With A Man Who Lives In A Bush (Hogyan szerettem bele egy bokorban élő férfiba) címen.

A forrás link, melyben videó is található róluk: Alkoholista hajléktalanba szeretett bele ez a svéd színésznő - Blikk

Tetszett a cikk?

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »