Puskás Ferenc


Pályafutás (rövid összefoglalás)

Magyarország (1939–1956)

Magyarországon csak a Budapesti Honvédban (1949–1956), illetve ennek elődeiben a Kispesti FC-ben (1939–1944) és a Kispesti AC-ben (1944–1949) játszott. Az 1947–1948-as évadban 32 mérkőzés során 50 gólt szerzett. Öt alkalommal nyert bajnoki címet (l. 4.1).

1946 és 1956 között 18 alkalommal került be a Budapest-válogatottba, és 15 gólt lőtt.

Spanyolország (1958–1966)

 
Real Madrid-os licence Puskas Biro Ferenc névre kiállítva

1958 és 1966 között a Real Madrid játékosa volt. A Real ez idő tájt hazájában nem talált legyőzőre. Összesen 372 meccset játszott végig, és 324 góllal gazdagította csapatát.

A BEK-ben 39 mérkőzés során 35 gólt lőtt, és 12 találatával gólkirály lett az 1959–1960-as évadban. Az 1960-as, Eintrach Frankfurt elleni döntő 7–3-as győzelméből (amely találatait tekintve máig rekordnak számít) 4 góllal vette ki a részét (a többi gólt Alfredo di Stéfano rúgta). Az 1961–1962-es évadban héttel több gólt lőtt be, mint a Real korábbi legeredményesebb játékosai, Di Stéfano és Tejada, így újra gólkirály lett. A döntőben, amelyben a Guttmann Béla által irányított Benfica Lissabon ellen 5–3-as vereséget szenvedtek, csak Puskásnak sikerült a kapuba találnia. Két évvel később a döntőben a Real az Internazionale ellen 3–1-re veszített. 1966-ban a megfiatalított Real Madridnak már sikerült győznie az FK Partizan Belgrad elleni döntőben. Puskás, aki ekkor már 39 éves volt, nem játszott a végjátékban, azonban csapatán belül mégis gólkirály lett, három meccsen szerzett öt góljával.

Magyar nemzeti válogatott (1945–1956)

Pályafutása a magyar válogatottban 17 éves korában, 1945. augusztus 20-án az osztrákok elleni 5–2-es budapesti győzelemmel kezdődött, és 1956. október 14-én Bécsben fejeződött be, amikor az osztrákok 2–0-s vereséget szenvedtek. Mindkét meccsen egyszer talált a hálóba.

1950-ben az Albániával szembeni 12–0-s győzelemből négy góllal vette ki a részét. További négy mérkőzésen újabb három gólt szerzett (1946: 7–2 Luxemburg ellen, 1948: 5–1 Románia ellen, 1949. május 8-án 6–1 és 1950. október 29-én 4–3 Ausztria ellen). Csapatával 63 meccset nyert meg, és csak 11-szer veszített, emellett további 11 alkalommal zárt döntetlennel. 85 nemzetközi találkozón 84 góljával magyar rekordot állított fel.

Spanyol nemzeti válogatott (1961–1962)

A spanyol válogatottban négy mérkőzésen játszott 1961 és 1962 között, de nem szerzett gólt. Első alkalommal 1961. november 12-én szerepelt Marokkó ellen Casablancában, ahol a spanyolok 1–0-ra nyertek. A másik három mérkőzést az 1962-es chilei világbajnokság részeként játszották le, melyen a spanyol csapat utolsó csoportmérkőzésén 1962. június 6-án, Viña del Marban 2–1-es vereséget szenvedett Brazíliától. Összeredménye 2 győzelem és 2 vereség.

 

Forrás: zuglo.hu és wikipedia

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

Igaz történet
Történetek, Emberi történetek
Egy hajléktalanba szeretett bele a színésznő: már 10 éve élnek boldog házasságban! (A forrás linkben videó is ...
Puskás Ferenc
Kedvencek, Kedvenc sztárok
Puskás Ferenc – eredeti nevén: Purczeld Ferenc. olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes magyar labdarúgó, e ...
Közösségépítés tökfaragással
Életmód, Élet
Komoly, vidám, barátságos vagy éppen félelmetes Halloween-töklámpások készültek a Baptista Integrációs Közp ...
Ingyenes szupervízió szociális dolgozóknak
Életmód, Élet
A szupervíziós csoport lehetőséget kínál a lelki frissülésre, arra, hogyan lehet erőforrásainkat tudatosan, l ...
Fecskék = biológiai védekezés
Életmód, Élet
Állományuk mintegy 60%-a eltűnt! Egész évben védettek, a fecskefészkek leverése egész évben tilos!
Ha láz és gyomorfájás egyszerre, s a gyermek 1hónapon belül koronás volt akkor irány a Heim Pál..!!!!
Egészség, Egészség hírek
A koronavírus-megbetegedés a gyerekeknél sokszor tünetmentes, szövődménye, a sokszervi gyulladás viszont veszél ...
Nárciszokat ültettek a Rózsavár óvodában a daganatos betegekért
Életmód, Élet
 Rózsavár óvoda is részt vett a Magyar Hospice Alapítvány nárciszültetési programjában, minden elültetett vi ...
Vekerdy Tamás válaszol
Életmód, Élet
Miért baj az, ha este 10-kor még fent van a gyerek?
Ingyenes emberi jogi E-tanfolyam
Nagyvilág, Érdekességek
Együtt az Emberi Jogokért (United for Human Rights – UHR) nonprofit nemzetközi szervezet

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »