Vekerdy Tamás válaszol

Vekerdy Tamás válaszol


 

"A gyereknek korán kell lefeküdnie" - mondja Vekerdy Tamás. Mégis tipikus életkép: este 10-11 óra körül még rohangál a lakásban, és huncutul nevet, ha arra kérjük, hogy menjen végre a szobába lefeküdni. Az ilyen gyerek csak látszólag nem fáradt, igazából túlpörgött. Vekerdy szerint komoly következményei lehetnek annak, ha nem fekszik le korán - és itt nem csak egy kis nyűgösségre kell gondolni.

alvó gyerek

Így hat a fejlődésre a korai és a késői lefekvés

Szakértők - köztük Vekerdy Tamás is - nem győzik hangsúlyozni, hogy a gyereknek este 8-kor már ágyban a helye.

”A legfontosabb tudnivaló az alvással kapcsolatban: a gyereknek korán kell lefeküdnie! Ha a gyerek túllépi azt az időpontot (nagyjából fél 8 körül, de ezt egyénileg kell megfigyelni), amikor kezd egy kicsit elálmosodni, akkor egyszer csak átlendül a holtponton, újra felélénkül, és ,,túlhúzódik”.”

Vagyis ha nem aludt el fél nyolcig, akkor utána már nehezen fog tudni elaludni 10-11 óra előtt. Pedig az éjfél előtti alvás nagyon fontos, a gyerekeknél még inkább, mint a felnőtteknél. Ugyanis a nap folyamán tanultak az éjszakai alvás alatt rögzülnek. Ha kevés idő marad az éjfél előtti alvásra, akkor a tanult információk nem kerülnek át a hosszú távú memóriába, és a gyerek még az iskolában is rosszabbul teljesít.

”A gyerek azonban csak akkor fog időben és jól elaludni, ha előtte alaposan kiszaladgálta magát a szabad levegőn, eleget játszott, kellemesen lefürdött, együtt vacsoráztunk, meséltem neki, és utána lehetőleg kijöttem a szobából, résnyire nyitva hagyva az ajtót. Ne aludjunk el a gyerekünk mellett, hogy aztán később jöjjünk ki a szobából, mert így a gyerek az éjszaka folyamán felébred, és utánunk jön, vagy sírni fog.”

Amikor ugyanis csökken az alvásmélység, akkor félálomban érzékeli, hogy már nincs mellette az anyukája, és, ahogy a pszichológus fogalmaz: ”akkor felébreszti magát”.

Kell-e a kisgyereknek délután is aludnia?

kislány alszik

Daniela Dimitrova képe a Pixabay-en


”Rövid válasz: általában igen. A kisgyereknek még tizenegy-tizenkét óra alvásra van szüksége, ez lassan csökken kilenc órára, de még a kamasznak is sokat kellene aludnia. A kialvatlan gyerek egyrészt rosszul alszik, másrészt kimerültségében, fáradtságában nem elszundít, hanem felpörög. Vagyis látszólagos alvásigénye csökken, miközben nyugtalansága egyre nő. A kialvatlan gyerek pedig nyűgös, nyafog, sír, toporzékol, könnyebben megbetegszik” – mondja Vekerdy Tamás.
 

Ha későn fekszik, elvész a tudás

Az alvás első szakaszában van a mélyalvás, ez a legértékesebb periódus, ezért is nagyon fontos, hogy jóval éjfél előtt történjen. Ilyenkor termelődnek ugyanis azok a hormonok, amelyek abban segítenek, hogy a napközben felgyülemlett stressztől megszabaduljunk. De a napközben tanultak is ilyenkor szilárdulnak meg, akár tárgyi tudásról, akár mozgással kapcsolatos tudásról van szó. Ha a gyerek sokáig fent van este, hogy tanuljon, másnap reggelre azonban mindent elfelejt, az lehet, hogy pont azért van, mert nem feküdt le elég korán, kevés volt az éjfél előtti alvása. Vagyis a tudás az agykéreg felszínén maradt.

Az éjszaka második felében már másfajta tudás rögzül: főleg mozgással kapcsolatosak, például a szépírás, vagy a hangszereken tanult mozdulatok, esetleg tánclépések, kisebb gyerekek esetében pedig a mozgásfejlődés során elsajátított képességek.
 

Ennyi alvásra van szükségük a gyerekeknek

Egyénileg változó, hogy kinek mennyi alvásra van szüksége, de összességében azt lehet mondani, hogy az óvodás korosztálynak még 11-13 óra alvásra van szükségük, míg a nagyobb korosztály, a 6-13 éves iskolások számára 9-10 óra alvás lenne az ideális. De szakértők szerint még a kamaszoknak is sokat kell aludniuk. Vegyük észre a jeleket: ha nyűgös, hisztis, nehezen koncentrál, lassabb, vagy épp túlpörgött, túlmozgásos, akkor lehet, hogy a kialvatlanság áll a háttérben.

Olvasd el ezt is: Ennyi alvásra van szükségük a gyerekeknek - táblázat életkor szerint

Indexkép: Arina Krasnikova fotója a Pexels oldaláról

 

Forrás: Miért baj az, ha este 10-kor még fent van a gyerek? – Vekerdy Tamás válaszol | Családinet.hu (csaladinet.hu)

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

Fecskék = biológiai védekezés
Életmód, Élet
Állományuk mintegy 60%-a eltűnt! Egész évben védettek, a fecskefészkek leverése egész évben tilos!
3D-s nyomtatóval építenek lakóházakat a hollandiai Eindhovenben
Nagyvilág, Nagyvilágban történt
Az építéshez használt 3D-s nyomtató lényegében egy hatalmas robotkar a végén fecskendővel, amely kilövelli a ...
85 éves Zugló!
Életmód, Élet
85 évvel ezelőtt, 1935. október 1-én kezdte meg önálló működést a főváros XIV. kerülete
Tegyen Virtuális sétát a 125 éves Műcsarnokban!
Életmód, Élet
A Hősök terén álló bazilikális alaprajzú, 2300 m2-es alapterületű épület 1896-ra, a honfoglalás 1000 éves ...
Ingyenes emberi jogi E-tanfolyam
Nagyvilág, Érdekességek
Együtt az Emberi Jogokért (United for Human Rights – UHR) nonprofit nemzetközi szervezet
Közösségépítés tökfaragással
Életmód, Élet
Komoly, vidám, barátságos vagy éppen félelmetes Halloween-töklámpások készültek a Baptista Integrációs Közp ...
Igaz történet
Történetek, Emberi történetek
Egy hajléktalanba szeretett bele a színésznő: már 10 éve élnek boldog házasságban! (A forrás linkben videó is ...
Ingyenes szupervízió szociális dolgozóknak
Életmód, Élet
A szupervíziós csoport lehetőséget kínál a lelki frissülésre, arra, hogyan lehet erőforrásainkat tudatosan, l ...
Puskás Ferenc
Kedvencek, Kedvenc sztárok
Puskás Ferenc – eredeti nevén: Purczeld Ferenc. olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes magyar labdarúgó, e ...

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »